Talán véletlen egybeesés, hogy mikor áttértem Mac-re, a korábbi PC-m egyik régebbi vinyója, a 15 gigás megadta magát (vicces, hogy a Maci vinyója 17-szer ekkora!). Folytonos kattogással lehelte ki lelkét, megadva magát az enyészetnek. Na ja, szolgált vagy hét évet, igazán megérdemli, hogy az örök bitmezőkre távozzék.

Mielőtt azonban ezt megtette volna, én még jól kibeleztem. Szedtem már szét notebook vinyót, az gyerekjáték volt. Itt azért komolyabb házba van szerelve az elektronika, de nincs lehetetlen! A hatfejű csillag csavarhúzó helyett egyszerű, életlen kés szolgált csavarhúzóul, azzal sikerült eredményesen kihajtani a csavarokat, meg felfeszíteni a fémborítást a tetejéről.

Vannak még képek, kattints!

Ezek itt az író-olvasó fejek. Ami nem látszik belőlük, az a fémkarokról tovább is tartó nyúlvány, de azok már a lemezek között vannak, azért nem látszanak.

A lemeztányérok tökéletesen tiszta és tükörsima fémlemezek. Ezért tükröződnek ilyen szépen.

Az esetleges nedvességképződés ellen szolgál ez a párnácska, amiben nedvszívó anyag van.

A kikapcsoláskor a fejek parkolását szolgáló rudacska, illetve egy darabka kosz, ami szétszedéskor a lemez felületére került. Egyébként a vinyót gyakorlatilag akkor megöltem, amikor már egy mikronnyi lyukat feszítettem közé és a külvilág közé, amin aztán már egyetlen szem por akár behatolt. Innentől kezdve az egyetlen porszem képes tönkretenni a lemeztányér és a fejek közötti leheletvékony távolságot, mert egy karcolat, egy hiba, és egy tányér máris oda. Az meg ugye nem 10 kilobájt…

Az elektronika.