A Világgazdaság cikkében megszólalók értetlenkednek, hogy miért nem az adóhatóság szedi be a vizitdíjat. Meg hogy az orvosoknak nincs kapacitása ennek menedzselésére.

Talán két hónappal ezelőtt voltam háziorvosomnál, és az életemben ez volt az első alkalom is, hogy vizitdíjat kellett fizetnem. Nem tudtam, mire készüljek, pl. telepítettek-e esetleg ilyen gépeket a rendelőbe, vagy károgó öregasszonyok sorfala előtt kell majd perkálnom a 300 forintot. Mindenesetre eléggé felkészültem a legrosszabbra, meg a hosszabb várakozási időre.

Ehhez képest kellemesen csalódtam. Semmi sor, semmi hosszabb várakozás. Egyébként is előre elkészítettem a háromszáz forintot, ne kelljen majd ott szórakozni meg visszaadni. Szépen bementem a rendelőbe, orvosom fogadott, majd a nővér elkérte a vizitdíjat, azon nyomban kinyomtatta a nyomtató a blokkot, mindez olyan egy percet vett igénybe. Nem több, egy perc. Talán még annyi sem. Olajozottan működtek a dolgok. (Azóta voltam még kétszer az orvosomnál, de ugyanilyen flottul megy azóta is.)

Szóval nem értem ezt a nagy károgást, persze az is lehet, hogy én pont egy mintarendelőbe járok, de ha itt így meg tudják oldani (nincs külön személyzet, csak ketten vannak, az orvos és a nővér!), akkor gondolom, máshol is. Nagy kerület, sok lakos, sok beteg, mégis összesen egy percet vett igénybe a pénz átvétele, adminisztrálása, számla nyomtatása.