Beszélgetőtársaim: Apli Erika a Háttér Társaságtól, Pásztor Emese a TASZ-tól és Kováts Virág az Altalaptól. A kerekasztalt a Szabad Terek hálózatának szervezésében tartottuk.
Mivel a beszélgetés előtt és után is beterveztünk gyorstesztes szűrést az Aurórában, Kováts Virág rögtön arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar jog csak a vénás vérvételt ismeri el szűrésnek, a gyorsteszteket pedig nem: a szűrésekhez feltétel az orvosi végzettség, a fehér csempézett helyiség és laborháttér. A hatóságok Virág kérdésére, miszerint akkor hogyan tudnának tesztelni a VIII. kerületben az utcán, az ÁNTSZ azt a választ adta, hogy minden mást el tudnak engedni, de az orvosi végzettségű szakmai gárdát akkor is követelmény marad.
Most legutóbb a WHO európai igazgatójának írtam, hogy segítsen ebben, mert szeretnénk gyorsteszteket csinálni, de nincs laborunk és nem is tudjuk megfizetni sem a labort, sem az aneszteziológust
– mondta Kováts Virág.
A gyorsteszteket végző szervezetek többnyire egyébként a Karolina Rendelő égisze alatt, velük együttműködve dolgoznak. Egyetértettünk abban, hogy a veszélyeztetett csoportokat egyszerűen lehetetlen lenne elérni, ha kizárólag a csempézett orvosi szobás, vénás vérvétel lehetősége lenne számukra, és mondjuk nem lehetne kitelepülni egy szaunába, a szexmunkásokhoz az utcára, egy meleg szórakozóhelyre vagy bárhova, ahol el lehet őket érni.
Feltettem a kérdést a megjelenteknek, hogy hogyan lehetne javítani azon a helyzeten, amiről a szakemberek folyton panaszkodnak, hogy nem megy el elegendő ember szűrésre. Itt természetesen nem csak meleg vagy LMBTQ emberekről, hanem heteroszexuális alanyokról is szó van: pont csütörtökön jött ki az európai járványügyi hivatal statisztikája 2018-ról, amiből világosan kiderült, hogy az európai kiszűrt HIV-pozitívok már csak mindössze 52%-a MSM, azaz férfiakkal szexelő férfi, a maradék heteroszexuális! Tehát a HIV már rég óta nem „meleg betegség”, ahogy azt a közkeletű elmaradott felfogás tartja.
Mi azt mondjuk, hogy mindenki, aki szexel, menjen tesztelésre
– fogalmazta meg Virág az egyszerű tételt.
Hozzátette: „A szex az életünk része. Mi tanácsadást is végzünk, és igen, kb. a harmadik percben kérdezem meg, hogy szexeltél-e análisan az elmúlt 30 napban, de ezekről szerintem megint csak nem lehet egy csempézett szobában beszélgetni. Amikor HIV counseling tréningen voltam, és ott képeztek minket csomó egészségügyi dolgozóval együtt, és amikor az ÁNTSZ-es néni nem bírja kimondani hangosan egy ilyen körben a harmadik nap végére, hogy punci, akkor bennem azért elég erősen felmerül, hogy hogy tetszik tudni tanácsot adni? Mert azért itt ez is fontos, hogy én nem azt mondom, hogy mit csinálj, hanem: ha ezt csinálod, akkor erre figyelj, ha azt csinálod, akkor meg arra.”
Pásztor Emese szerint tök fontos az egészségtudatosság fejlesztése, hiszen: „például fogorvoshoz sem járunk rendszeresen”. Ha már a fogorvos szóba került: vissza-visszatérő panasz a HIV-vel élőktől, hogy konkrétan a fogorvosok nem hajlandóak őket ellátni akkor, amikor elmondják nekik, hogy HIV-fertőzöttek. Virág itt elmesélt egy esetet, ami még borzasztóbb a maga tudatlanságában: egy HIV-vel élő kliense elmondta az orvosának a státuszát, aki ezután nem volt hajlandó megcsinálni neki az ultrahangot.
Az ultrahangot.
Előkerült egy másik személyes példa is: egy barátom orvosi vizsgálatát megtagadta egy orvos, mert a barátom elmondta, hogy HIV-pozitív, ez rákerült a kezelés kérőlapjára, és az orvos nem végezte el a kezelést, mert állítása szerint nem tudja garantálni, hogy a vizsgálat után megfelelően tudja fertőtleníteni az eszközt. És akkor felmerült, hogy mi van azokkal, akik nem mondják el, hogy egyébként HIV-fertőzöttek? Vagy mi van azokkal, akik nem is tudják, hogy azok, és úgy kerülnek vizsgálatra? Itt mit lépne a doktor úr?
Pásztor Emese véleménye szerint itt nincs mérlegelési lehetőség, az orvosnak kötelező ellátni a pácienst: „Volt egy fogorvosos ügyünk nekünk is, elhajtották ellátás nélkül a klienst, de mi azt tanácsoltuk neki, hogy menjen vissza, és vetessen fel jegyzőkönyvet erről, hogy nem hajlandók ellátni – láss csodát: ellátták. Az eü. törvény szerin erre a páciensnek joga van, a jogoknak pedig érvényt kell szerezni.”
Emese azt is elmondta, hogy a fertőtlenítési protokollok mindenkire kötelezőek. „Régen volt egy fogászati protokoll, ami úgy szólt, hogy a HIV-vel élőket csak a nap utolsó betegeként lehet ellátni a fogászatokon, mert utána egy teljes fertőtlenítés indokolt a rendelőben. 2018-ra sikerült elérnünk, hogy ezt a protokollt az EMMI átgondolta, és ez már nincs érvényben.”
Igen, mert ma már a tízparancsolat van érvényben
– vetette közbe Virág.
Apli Erika elmesélte, hogy nemrég 51 interjúalany részvételével készítettek egy kutatást, amiből kiderült, hogy semmi jóra nem vezet az, hogy ha a tesztelést végző személyzet „lebegteti” az álpozitív teszt lehetőségét. „Ezek a negyedik generációs tesztek 99,99% pontosságúak, és az interjúinkból is kiderült, hogy egyáltalán nem segíti a HIV-pozitív diagnózis feldolgozását az, ha fals pozitivitás lehetőségét lebegtetik a kliens szeme előtt, mert azok az interjúalanyaink, akiknek ezt mondták, mindről kiderült, hogy végül pozitív volt az eredményük. Én még eddig nem is találkoztam fals pozitív eredménnyel.” – mesélte Erika.
Erika azt is elmondta, hogy az is érdekes helyzet, hogy amikor az ember bekerül az egészségügyi ellátó rendszerbe, akkor vannak bizonyos pontok, amikor tök érdemes és értelmes lenne csinálni egy HIV-tesztet, például a tehesgondozáskor. „A terhes nőknek csinálnak hepatitis tesztet, de például nem csinálnak HIV-tesztet. A HIV-teszt nem része a protokollnak. Egy nő ügyfelünk kifejezetten kérte az orvosát a teszt elvégzésére, aki azzal rázta le, hogy ááá, minek az magának.„
Emese szerint érdekes ez a kettősség: „Egyfelől egy csomó ember azt gondolja, hogy ez őt nem érinti, de nekünk volt olyan ügyünk, amikor egy légitársaság egyik munkavállalójáról kiderült, hogy HIV-vel él, és akkor a közvetlen felettese javasolta neki, hogy hozzon be saját étkészletet, illetve fertőtlenítőket helyeztek ki az irodai munkahely minden pontjára. Kialakult egy teljesen megfélemlítő, megalázó, zavaró környezet. Szóval az egyik oldal, hogy minket nem érint, a másik pedig, hogy egyszerűen fogalmuk sincs a dologról. Ennek a sztorinak egyébként jó véget lett, az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a munkaügyi bíróság is kimondta azt, hogy ez egy zaklató magatartás és nem járhat így el a munkáltató. Hiába a munkatársak csinálták ezt vele, a munkáltatónak igenis meg kell tennie a lépéseket, hogy ilyen ne fordulhasson elő.”
A sztori legvége ugyanakkor az, hogy hiába adtak neki igazat, a munkavállaló mégsem maradt a légitársaságnál, mert találtak végül olyan indokot, amivel el tudták távolítani a vállalattól.
Erika hozott egy jó példát is: egy munkavállaló szintén elmondta a munkahelyén, hogy HIV-vel élő, erre a főnöke elhívta a Bánhegyi doktort (most októberben halt meg dr. Bánhegyi Dénes, a magyar HIV-ellátás úttörője), aki előadást tartott a munkatársaknak, hogy ez mit jelent, mivel jár, stb.
Virág szerint ezért fontos az is, hogy például HIV-vel élők is végezzenek teszteket. „Tök fontos, hogy a saját közösségéből, hozzá közel álló helyzetű, gondolkodású emberrel találkozzanak a szűréseken az alanyok. Viszont például amikor a Szent László Kórházban akartuk kitenni ezt a plakátot, hogy HIV-es önkénteseket toborozzunk, akkor az aktivistánkat az orvos zavarta el a picsába, hogy mit képzelünk mi, hogy HIV-vel élő emberekkel akarunk együtt dolgozni és tesztelésre vinni? Ez szerintem egy nagyon nagy baj, amikor
az egészségügyi dolgozó, akiről azt gondolom, hogy képben van és hitelesnek tartom, pont ő mond ilyen idiótaságot.”
Pásztor Emese ezután a zárt helyeken élő HIV-fertőzöttekről mesélt, jelesül a börtönben lévő emberekről. „Tökölön van az összes regisztrált HIV-vel élő, a K körletben, tehát még nem csak országosan vannak elzárva a tököli börtönben, hanem még a börtönön belül is el vannak kerítve. Ez a TASZ álláspontja szerint ma már nem jogszerű, de néhány évvel ezelőtt még volt jogi alapja. A Bvtv. azt mondja, hogy a fertőző betegeket el kell különíteni. Most már ennek a konkrét alapját kivették a törvényből.” Amikor közbevetettük, hogy a kezelt pozitív már nem fertőz tovább, tehát nem tekinthető fertőző betegnek, Emese elmondta: „A jogszerűség szempontjából tökéletesen irreleváns, mert az egyenlő bánásmódról szóló törvény szerint a jogellenes elkülönítés attól jogellenes, hogy nincsen jogi alapja az elkülönítésnek. Mindegy, hogy fertőz vagy nem fertőz, törvényben rögzített jogalapnak kell lennie ahhoz, hogy egy csoportot egy másiktól el lehessen különíteni. Ezen jelenleg is dolgozunk a TASZ-nál.”
Felhoztam ismét az európai statisztikát, amiből látszik, hogy jelentős HIV-fertőzés növekedés van a fiatal korosztály (18-24 év) körében. Virág szerint ez azért lehet, mert: „Gyakrabban járnak szűrésre és kiderül. Nálunk például nincs szexuális felvilágosítás, ezért mi marad? A pornó. Kutatások kimutatták, hogy ha valaki a pornón tanulja meg a szexet, annak mennyi hátránya lesz. Alapvető hiányosságok vannak, például a fiúk nem tudják, milyen gumit kell venni, nem ismerik a méreteket, és felhúzni sem tudják. Simán lehet, hogy Nyugat-Európában is ez az oka. Kiegészítő infó: Európában még mindig Magyarország és Horvátország „vezet” abban, hogy a legkevesebb ember megy tesztelésre adott évben.”
Erika szerint az is probléma, hogy az óvszer Magyarországon irtó drága. „Van egy 19 éves fiam, és én szoktam neki venni az óvszert, hogy ne az ő pénztárcáját terheljem. Egy tizes csomag akár 5000 forint is lehet, és nem csak a nemi betegségek, hanem a nemkívánt terhesség elleni védekezés is nagyrészt az óvszerre épül. És ha ez megfizetethetetlen azoknak az embereknek, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, akkor igen nagy probléma van. Aztán ott van, hogy gumiban nem olyan jó szexelni, ciki kérni, szóval egyre inkább csak nehezítjük ezt a helyzetet, holott akár ez egy ingyen elérhető dolog is lehetne például az iskolában.
Ne legyünk naivak, 12-15 éves gyerekek már lazán szexelnek, és ha szexelnek, akkor legalább húzzanak óvszert!”
Ezután a különösen veszélyeztetett csoportok közül a szexmunkásokra terelődött a beszélgetés. Erika szerint a Háttér látókörébe nem kerülnek szexmunkások, de felhívta a figyelmet arra is, hogy ők tökéletes fogadói lennének egyébként a PrEP-nek. „Sajnos az van, hogy ha a kliens 1000 forinttal többet kínál, akkor bizony lehúzzák a gumit. A PrEP-pel meg lehetne védeni őket” – mondta Erika.
Virág hozzátette, hogy az Altalap dolgozik (női) szexmunkásokkal a VIII. kerületben, és nagy probléma, hogy nehéz bejuttatni az egészségügyi ellátásba a nők többségét, mert ott is csak a diszkriminációval találkoznak. Erika hozzátette, hogy a transzszexuális nők között különösen sok a szexmunkás, mert amikor ők kiszorulnak a munkaerőpiacról a tranzíciójuk miatt, sokan kezdenek szexmunkába. Ők kiemelt kockázati csoport, akiknek szerinte szintén PrEP-et kellene adni az államnak.
Emese ekkor közbelépett, és elmondta, hogy ők sem találkoznak szexmunkások ügyeivel, és külön hangsúlyozta, hogy hallanak ugyan sztorikat, de nem jutnak el a TASZ-hoz konkrét megkeresések. „Azt szégyellik, hogy HIV-vel élnek, ahelyett, hogy az szégyellné magát, aki ezeket a jogsértéseket mondjuk a szexmunkásokkal szemben elköveti. Nekünk ez a problémánk, hogy nem jönnek hozzánk ilyen ügyekkel a kliensek.” – tette hozzá. Persze abban egyetértés volt, hogy nyilván nem lehet kényszeríteni senkit, hogy a saját ügyét a nyilvánosság, vagy akár csak a jogszolgáltatás elé tárja, ez mindenkinek a saját döntése. Ilyenkor ugyanis fel kell akár fedni a HIV-státuszt is, és ennek a diszkriminációjától a kliensek annyira félnek, akár egzisztenciális okok miatt is, hogy inkább nem is vállalják az ügyeket. „Egyébként katartikus élményt tud okozni, amikor egy HIV-vel élő megnyer egy ügyet, és a bíróság kimondja azt, hogy igenis az emberi méltóságát megsértették.” – mondta Emese.
Emese azt is elmondta, hogy a HIV-státusz felfedésénél a TASZ-nál két dolgot javasolnak: egyrészt hogy mennyi az illető vírusszáma, azaz fertőzőképes-e, a másik pedig, hogy lehet-e olyan helyzet egyáltalán, hogy a fertőzésveszély fennállhat. „Ehhez az eü. törvény jó iránymutatást ad egyébként, vannak olyan szituációk, munkakörök, stb., amikor kötelező HIV-szűrés alá vonható az illető. Például szervdonációnál, orvosi munkahelyeken, véradásnál, stb. Aztán hogy vajon a HIV-vel élőnek a saját érdekét szolgálja-e, ha elmondja? Például ha a háziorvosa tud róla, akkor az jó dolog szerintem, mert jó, ha ő képben van: ha gyógyszereket kell felírni, kölcsönhatásokra kell figyelni, stb.”
Ezután azt kérdeztem, hogy mit gondolnak arról a résztvevők, hogy ha kiderülne vagy elmondaná egy hazai celeb, vagy olyan ember, aki a nyilvánosság előtt közismert figura, a saját HIV-pozitivitását. Ne legyünk ugyanis naivak: nyilvánvalóan vannak olyan magyar közszereplők, sztárok, vezetők, akik HIV-pozitívak, de ezt hatalmuk, pénzük, ismertségük okán rendkívül hatékonyan tudják elhallgatni.
Erika szerint sokat segítene, ha előállna valaki ezzel, de Emese szerint még az is óriási dolog lenne, ha egy celeb simán csak elmenne egy tesztre, és ezzel hívná fel a figyelmet a HIV-helyzetre.
Magyarországon nem igazán vannak ismert arcok, akik vállalják HIV-pozitív státuszukat, és ők is jellemzően már külföldön élnek, tehát lenne eredménye, ha előállna ezzel valaki, mert azt mutatná: ez így igazából oké, neked sem kell titkolni, te nem vagy rossz ember. Virág szerint viszont ennek semmi értelme nem lenne, mert Bereczky Tamás példáját hozta fel, aki tíz évig tolta itthon a HIV-pozitív üzeneteit, majd egyszerűen belefáradt a hasztalan küzdelembe és külföldre költözött.
Aztán arról beszélgettünk, hogy nálunk miért nem megy a civilizált helyeken (és még a kőkonzervatív Lengyelországban is) a U=U kampány, amit én itthon elkezdtem a N=N – nincs vírus = nincs fertőzés szlogennel.
Erika szerint ez egy irtó fontos téma: „Azért kell felhívni az emberek figyelmét, hogy járjanak tesztre, mert ha kiderül, hogy pozitívok, és szedik a gyógyszert, akkor nem fognak meghalni, ugyanolyan életet élnek, mint bárki más, és nem fertőznek tovább.”
Mi a helyzet ugyanakkor a HIV-fertőzés büntetőjogi vonatkozásával? Emese felhívta a figyelmet arra, hogy egyébként van neki olyanja: ugyanis ha valaki tudja magáról, hogy HIV-vel él és nem kezelteti magát, azaz fertőzőképes és továbbadja úgy, hogy nem szól másnak, ezt a magyar joggyakorlat testi sértésként kezeli.
Hogy lehet elérni azt, hogy a rizikócsoportba tartozó negatívok megőrizzék HIV-negatív státuszukat?
Ártalomcsökkentéssel!
– válaszolta tüstént a kérdést meg sem várva Virág.
Erika szerint a PrEP-et kellene orrba-szájba tolni, minden csatornán. „Egy ismerősöm szerint Magyarországon most a PrEP vadnyugata van, elérhető ugyan a PrEP, de nagyon drága, nincs nagyon információ, nem ismerik az alkalmi használat szabályait, nem tudják, mi ellen véd, csak szedegetik össze-vissza. Erről információ kell.” – mondta Erika.
Pont ezt a tevékenységet végzem egyébként én itt a redblek.com oldalon is meg az aktivista munkámban. Olvass a PrEP-ről többet nálam!
„Jelenleg a hivatalos úton egy átlagos szexmunkás vagy transz szexmunkás nő képtelen kifizetni a 3 havonta esedékes vizsgálat 50 000 forintos díját és a 3 havi gyógyszeradag további 180 000 forint költségét, tehát nemcsak az információ hiányzik, hanem az elérhető hozzáférés is. És akkor vannak a külföldről berendelt tabletták, amik mellett nincs érthető magyar nyelvű tájékoztatás, nincs orvosi kontroll, nincs negyedéves veseérték ellenőrzés. Szerintem konkrétan az államnak kellene nyomnia azt, hogy a kockázatos csoportok megkapják a tájékoztatást a PrEP-ről, és megkapják a PrEP-et is.” – mondta Erika.
Emese ehhez annyit tett hozzá, hogy nagyon nagy szükség van egyébként az orvosi gárda felvilágosítására is, mert például: „Mi találkoztunk olyan üzemorvossal, akinek fogalma sem volt, hogy mi az, hogy HIV és mi az, hogy AIDS. Arról sincs fogalmuk, hogy a kezelt HIV-fertőzött nem fertőz tovább.”
Fontos: ha PrEP-et szedsz, járjál el negyedévente vérvételre és nézesd meg a veseértékeidet is, illetve háromhavonta ugyanúgy HIV-tesztre is, hogy nehogy az legyen, hogy valami oknál fogva időközben pozitív lettél, és szeded rá a PrEP-et, aztán kialakul jól egy rezisztencia a hatóanyagra.
A mai hatályos eü protokoll szerint egyébként, amit én magam is elolvastam, benne van feketén-fehéren, hogy nem javasolják a PrEP használatot, illetve az is benne van, hogy PEP-et (vagyis fertőződés utáni Truvada terápiát) csak eü személyzet kaphat Magyarországon.
Emese azzal zárta a beszélgetést, hogy felhívta a figyelmet a mostanában indult EESZT-re (egészségügyi szolgáltatási tér), ahova egy csomó adat bekerül, például a HIV-státuszra vonatkozó adat is, amit a szakorvosok megismerhetnek. Ezt azonban le lehet tiltani, ami tök fontos szerinte, ezt az előbbi honlapon is meg lehet tenni, további adatokra vonatkozó döntések mellett. Emese azt javasolta, hogy ezt nézzétek meg és döntsetek.
– Ez a cikk és a beszélgetés is az AIDS Világnap kampány keretében született.
