Written by 10:02 Drag Department, Szórakozás

Sa’soon és Cinthya az új királynők

Igen, királynők, hiszen tegnap amatőr és professzionális kategóriában is megválasztották Magyarorsz…

Kiemelt eseménynek ígérkezett és valóban (eddig legalábbis) az Év Eseménye volt a tegnapi Drag Queen Hungary gálaest, és a hőmérséklet is kiemelten magas volt, hiszen az idei helyszínen sem volt klimatizálás, úgy látszik, ez az új trend, hogy ötven fokban kell drag műsort nézni. 🙂

Ami a versenyzőket illeti, példás sokszínűséget hoztak a színpadra, azt gondolom, hogy nem egy, hanem kettő szinttel ugrották meg a tavalyi produkciókat. Idén ugye két kategóriát hirdettek, egy „amatőrt” és egy „profit”. A kettőt a színpadi tapasztalat különböztette meg, az amatőrben nyilván a nagyon kezdő, feltörekvő, most induló művészek, a profiban pedig a már tapasztalattal rendelkező fellépők indultak. Annyi csavar volt a sztoriban, hogy az amatőrt megnyerő királynő azonnal indult a profi kategóriában is, így ott is lehetősége volt megmutatni tehetségét.

Az estét Bonnie Andrews vezette, aki lélegzetelállító ‘Kissmark’ ruhában lépett a színpadra, éteri és földöntúli fejdísszel, annyira lenyűgözően nézett ki, hogy simán adtam volna neki is egy díjat tegnap.

Az est háziasszonya, Bonnie Andrews és ruhakölteménye

Az amatőr kategória bővelkedett versenyzőkben, és kiváló színvonalú produkciókkal nyűgözték le a kezdő királynők a zsűrit és a közönséget. De tényleg, annyira kitettek magukért, hogy ámultam-bámultam. Ez a jövő. A jövő tehetségei és nagyon büszke vagyok rájuk és örülök, hogy egy ilyen színvonalú mezőnyt láthattam élőben. Nekem az est meglepetése Myra Pixel, aki bájos és naivan őszinte, kedves, de hangsúlyos színpadi jelenlétével az est bombameglepetése volt, vastaps és ováció fogadta.

Az amatőr dobogósok: az udvarhölgyek a House of Gold két tagja, Bloom és Zelektra Gold, a királynő pedig Sa’soon lett. Nagyon megérdemelten! Szívből gratulálok és bízom benne, hogy az új trió új stílust, új hangot, új irányt is hoz a hazai drag queen közösségbe.

Hajtsatok fejet új királynőnk, Sa’soon előtt, aki pimaszul tehetséges és elegáns, méltó utóda az eddigi királynőknek, és emlékszem, amikor tavaly a Crushban a bárpultot támasztva arról beszélgettünk vele, hogy indul-e a versenyen, szerényen elhessegettük a kérdést, erre idén megnyeri 🙂

A profi kategóriában számomra nem volt ilyen egyértelmű a zsűri döntése, én más sorrendet állítottam volna fel, mondjuk eleve csak öt versenyzőből kellett kiválasztani a győzteseket, ami megnehezítette a helyzetet. Az udvarhölgyek itt Katherine és Sa’soon lettek (így ő két szalagot is hazavihet), a királynő pedig Cinthya Fama, így ő mutathatja meg, hogyan tudja felszántani a színpadot a madridi Black&White bárban, és ő zsebelte be a csodálatos nyereményeket.

Szívből gratulálok minden győztesnek és mindenkinek!

Szeretném kiemelni Miss Victoria Rose műsorát, annyira lélegzetelállító volt, hogy nem is értem, hogy nem lett dobogós, sőt, nem értem, hogy miért nem Victoria nyerte meg a kategóriát, de nyilván a zsűri szava szent, mindenesetre meg kell említeni, hogy szerintem az est legeslegjobb produkciója volt. Szeretném megemlíteni továbbá Noora meglepően „más” produkcióját is, könnyekig meghatódtam, egyrészt hogy Edith Piaf, másrészt hogy érezni lehetett rajta, hogy kb. ‘basszátok meg, én akkor is odateszem a színpadra a saját elképzelésem’, és nem egy megúszós táncikát rakok oda, hát mi másról szólna a drag művészet, ha nem az önkifejezés és szabadság ilyesmi fokáról?

Nézd meg ezt a lenti képet, ott áll közrefogva Noora a négy „színes” királynő között és olyan, mintha egy fekete-fehér zombi mesefilmből lépett volna ki, mennyire kibaszott kreatív és fricska és játék egyben! Gratulálok Noora! Szerintem tudta, hogy a választott produkcióval (Edith Piaf) nem lesz dobogós, mégis egy kreatív különdíjat lazán odaadtam volna neki, mert annyira tudatosan és direkt, mégis lenyűgözően kilógott a sorból, hogy igazából tökre érdemelt volna valami díjat.

Szívből gratulálok minden dobogósnak! Szívből gratulálok minden versenyzőnek, hiszen egy ilyen óriási közönség előtt, nagy színpadon mutathatták meg magukat, szerintem minden egyes versenyző győztes, aki tegnap este fellépett! Büszke vagyok rátok és ti vagytok a magyar drag jövője!

A profi kategória versenyzői: Katherine Taylor, Miss Victoria Rose, Noora, Cinthya Fama és Sa’soon

Disclaimer: nem készítettem fotókat, mert úgy döntöttem, hogy szórakozni szeretnék, nem fotózgatni, eleve volt vagy 9 hivatásos fotós a rendezvényen, előbb-utóbb nyilván kiváló minőségű fotográfiákat tudtok majd megtekinteni mindenhol.

Nézőként annyit tanácsolnék a jövőre nézve, hogy

  • Feszesebbé kell tenni a programot, 6 (!) órán keresztül 50 fokban tartani egy drag queen választást egyszerűen kimerítően fárasztó, hát hamarabb írja meg a Szájer az új alkotmányt.
  • Teljesen felesleges volt a bemutatkozó szövegekkel húzni az időt, ráadásul a produkciók után. Mindenkiről 2 sor, még amikor sötét van és mielőtt kijön a színpadra és kész. A bemutatkozásokat mindenki elolvasta instán vagy facebookon, kurvasok idő ment el vele és semmit nem adott hozzá az élvezeti értékhez.
  • Egyszer gag, kétszer még poén, de amikor már harmadszor meg sokadszor kell Bonicskának mondat közepén lapozni a műsorvezetői kinyomtatott papírjában, az már irtó ciki, kínos. Úgy kell nyomtatni azt a nyamvadt szöveget, hogy ne mondat közepén legyen a lapozás.
  • LÉG-KON-DI. Gyerekek egy tetőcsarnokban 300 ember… Jó, nincs klíma mert biztos drága, de legalább valami légcserélő berendezést könyörgöm. Mutatom a hangárba telepített „légkondit”:
Ebből volt 3 (!) darab, ez nem vicc, 3 darab. 300 emberre.
  • Árak. Ahhoz képest, hogy konkrétan a Gubacsi úton szolgálatban lévő nénik (az egyik meg is próbált minket leinteni) mellett van a helyszín, az árak a Meriott-Garzonsz színvonalat súrolták felülről. Én támogatom a kisvállalkozásokat, én is az vagyok, meg kell élni valamiből, de gyerekek azért ez nem a Vatikán vagy a vadászati kiállítás.
  • A székfeliratok. Tök kellemetlen volt, hogy egyes fellépők vendégeinek feliratozott székei voltak, másoknak meg nem, és nekem, akinek semmi köze a helyszíni rendezvényhez, kellett magyarázkodnom, hogy hát keressenek valami helyet maguknak. Ez a vendégeknek irtó kellemetlen és rossz szájíz, erre illett volna figyelni előtte…
  • A VIP szekció. Na ha lent 50 fok volt, akkor a galérián a VIP-ben legalább 70, így sokkal több extra kényelmet nem kaptak, sőt 🙁
  • A fénytechnikás fiúk – és elég sokszor a hangtechnikások is – nem igazán voltak a helyzet magaslatán, mintha valami faludiszkó elsőbálozói lettek volna, de hogy nem sokszor csináltak színpadi világítást, az eléggé lejött.

Köszönöm ezt az estét, a hibák ellenére kiválóan éreztem magam és örülök, hogy láthattam. Jövőre remélem, valamelyik stadionban hatvanezer ember nézi majd ugyanezt.

Close