Written by 14:15 Budapest, Hírek

A Reggaeton megnyitotta a szezont

2021. május 8-án egy vérbeli show-val nyitotta meg az idei posztkorona-évadot a Reggaeton Cafe …

Az estén négy fellépő szórakoztatta a kedves közönséget: a ház asszonyaként Noora, illetve a hely társulatának tagjai, Valerie Divine (a 2020-as Drag Queen Hungary győztes királynője), illetve Katherine Taylor és új tagként Georgia Black.

Emlékezhettek rá, hogy tavaly, szinte napra pontosan a korona miatti lezárások bejelentése előtt volt egyébként is tervben, hogy a Reggaeton a régi helyéről, a Jókai utcából elköltözik és új helyen nyit ki a Liszt Ferenc téren (a Café Vian mellett). Ennek sajnos a járvány nagyon keresztbe tett, mert teljesen ellehetetlenítette a nyitást. A háttérben azért addig is zajlottak az új helyiség megnyitásának előkészületei, de így kicsit láthatatlanná vált egy időre a Reggaeton is.

Ez gyakorlatilag azonnal megváltozott, amikor a kormány bejelentette a nyitás lehetőségét. Az új hely meglehetősen szerencsés abból a szempontból, hogy óriási terasza van, és szervesen illeszkedik a Liszt Ferenc téri kávézók, bárok szövetébe. Az tény, hogy egy queer bár lényegében új színfolt a téren, de talán még előnyt is kovácsolhat belőle Nagy Krisztián, a tulajdonos, hiszen ezzel a lépéssel nagyon a „kirakatba” kerül és mainstream-mé válik egy alapvetően az LMBTQ közönséget kiszolgálni kívánó – de egyébként nyitott – bár és klub.

A posztkovid szezont pedig gyakorlatilag a Reggaeton nyitotta meg önálló műsorral.

Nekem nagyon meglepő volt látni, hogy a szomszédos Café Vian vendégei is végignézték a műsort, sőt a felszolgálók és még az ottani üzletvezető is átsétált és nézték. Volt a műsorban egy kis baki is (leesett paróka), de ügyesen használta fel végül ezt Georgia, volt egy nagyon jó poén (Noora és Kat ikertestvéreknek öltöztek), Valerie a kelet misztikumát hozta el a sejtelmes piros ruhájában, Noora végigvezette a show-t, Kat pedig a védjegyeinek számító reveal-ekkel és deathdropokkal szórakoztatta a közönséget.

Az újranyitásról, a tervekről és célokról az üzletvezetőt, Szamosi Ádámot, alias Noorát kérdeztem:

Hogyan zajlott a régi hely-új hely váltás?
Viszonylag egyszerűen: az új helyre rövid keresgélés után rátaláltunk, szinte gondolkodás nélkül le is csapatunk rá.

Hogy vészeltétek át a koronát?
Ez már nem volt annyira könnyű. Számoltunk azzal, hogy 1-2 hónapig talán zárva kell lennünk, ez nem is lett volna gond. Végül 6 hónap lett belőle, amit mentálisan és anyagilag is megterhelő volt kibírni. Reméljük, a nehezén már túl vagyunk, és nem jön több hullám, ami újabb bezárásra kényszerít mindenkit.

Mikor nyitottatok újra és milyen érzés volt ez a stábnak?
Amint meglett a 3,5 millió beoltott és nyitni lehetett a teraszokat, megnyitottunk mi is. Az első néhány napban nem hittük el, hogy ez a valóság.

Miért pont a Liszt Ferenc téri helyiséget választottátok?
Minden szempontból ez volt a legideálisabb számunkra. Nagy terasza van, ami jelenleg előnyös. A belső tér elrendezése is jobb, mint a régi helyen, több a lehetőség benne.

Mik a tervek az idei nyári-őszi szezonra?
Szeretnénk beüzemelni a konyhát, erre hamarosan sor is kerül, így az ital mellett már ételt is fel tudunk majd szolgálni.

A programok szempontjából is várható változás, míg a régi helyen inkább alkalmi jelleggel, 2-3 hetente volt műsor, az új helyen minden hétvégén készülünk valamivel a vendégeknek.

Változik-e a stáb (fellépők)?
Két új taggal is bővült a csapat, Miss Victoria Rose és Georgia Black is csatlakozott hozzánk, mint teljes értékű tag.

Az utolsó kérdést pedig Noorának, mint fellépőnek címeztem: milyen érzés úgy fellépni, hogy egy ennyire központi helyen vagytok és nem csak a klub közönsége lát, hanem a szélesebb nyilvánosság is? Van-e ebben esetleg valami misszió is?
Imádom ezt a teraszos traccsparti-sorozatot. Jó érzés kilépni a zárt helyről, és kivinni az utcára a kis világunkat. Eléggé pozitívak a reakciók eddig, nem ér minket atrocitás. Ez valami olyan, amiben bátran mondhatom: úttörők lehetünk.

Close