Ahhoz vagyok szokva, hogy az első két-három palacsinta folyton folyós marad, tehát ki kell dobni. Most viszont már az is jól sikerült. Nem beszélve arról, hogy gyerekkoromból arra emlékszem, hogy a palacsinták ad 1) zsírosak voltak (nagyanyám zsírral sütött, nem olajjal), ad 2) mindkét oldalukon mintha korommal rajzolták volna bele a komplett Föld-térképet, olyan változatos formavilágban terült el rajtuk az „odaégés”.
Na ilyen itt nem volt, finomságos, szép tésztából szép palacsinták lettek. A végén én sovány tejkrémmel (mint a fehér nutella) meg lekvárral toltuk be az arcunkba és be kell vallanom: kurva finom volt!
A roppant kézenfekvő recept pedig (alap, kb 8-10 palacsinta, célszerű többszörözni!)
- 25 dkg liszt
- 3 tojás
- 3 dl tej
- 1 ek porcukor
- 1 csipet só
- 1 ek olaj a tésztába is
- buborékos víz kívánalom szerint
A felütött tojásokban elkeverni a porcukrot, sót, tejet, lisztet, majd annyit bubis vízzel felönteni, hogy sűrű, tejszínszerű massza legyen. Aztán fél órát pihentetni, majd kezdődhet a sütés. Forró serpenyőbe olajat, aztán a klasszikus palacsinta mozdulatok: merőkanálból egy egységnyit a forró (!) serpenyőbe, gyorsan elegyengetni a még folyós tésztát, hogy mindenhova jusson, hogy szép kerek legyen a palacsinta, majd megvárni, míg megsül, átfordítani, ott is várni egy kicsit, utána tányérra csúsztatni. Majd ezt a műveletsort még egy pár tíz alkalommal megismételni, a tésztamennyiség függvényében.
Jó étvágyat! ?
