21:45 Hírek, Színeskék

Véget ért nekem a STIPnet, megnyitott a CRUSH

Két rövidhír, hátha érdekes nektek is: én voltam az 1. páciens a magyar STIPnet kutatásban, és a héten véget is ért az én részvételem, illetve pénteken megnyitott a CRUSH café & bar.

A korlátozások enyhülésével a napokban újraindult a STIPnet kutatás, így én is befoglaltam a soron következő, számomra az utolsó alkalmamat. A kutatás indulásakor az elsők között írtam erről, és olyannyira komolyan is vettem, hogy én voltam konkrétan az 1. kliens, aki bejelentkezett a kutatásba még tavaly tavasszal.

Most viszont eltelt egy év, becsülettel végigjártam az 5 alkalmat, így az én részvételem a kísérletben véget ért. Azért tartottam fontosnak, hogy részt vegyek, mert egyrészt egy éven keresztül kaptam egy teljes STD szűrőpanelt 3 havonta, másrészt ha a német egyetem, aki a kutatás végzi, valami preventív eredményt tud belőle levonni, akkor az nem csak nekem lesz majd jó a jövőben, hanem mindenkinek.

Menjetek és jelentkezzetek ti is a kutatásba, ha még van hely!

Többször írtam már erről, legutóbb:

A másik rövidhír mára, hogy június 5-től ismét nyitva van a Dohány utca 22-24. alatt működő café és bár, ahol korábban a GAGA brand üzemelt. Tisztázásképpen: a fizikai hely és a GAGA brand nem azonos, tehát a bár korábban pusztán a helyet biztosította a GAGA nevű popup brandnek, amit Erdélyi Feri visz tovább – egyelőre még nem tudjuk, hogy hova.

Viszont tehát a hely most új arculattal, CRUSH néven nyitott újra a korlátozások enyhülésével. Pont a nyitónapon egy kellemeset beszélgettem az egyik tulajdonossal, Istvánnal, aki biztató tervekről számolt be, elmesélte mindazonáltal a nehézségeiket is, amiknek például a járványügyi előírások miatt kellett megfelelniük.

A tervek mindenesetre jók, és ha minden jól megy és mégis lesz Pride idén (szerintem egyébként nem lesz, vagyis én legalábbis elhalasztanám), szóval ha minden jól megy, akkor én is szervezek programot a Pride-ra, egy kétórás kerekasztal beszélgetést a PrEP-ről, aminek a tervezett helyszíne pont a CRUSH bár lenne, augusztus 18-án, este 6-8 óra között. Bővebb részletek hamarosan.

Szolgálati közlemény: Tetszett? Akkor támogasd a redbleket, ha megteheted! Amit a redblek csinál, azt mind saját szabadidejében, saját eszközeivel készíti, és ez sajnos nincs ingyen. Ezért ha megteheted, hogy bármilyen módon támogatod azt a munkát, amit redblek végez, az rendkívül nagy segítség lenne! – Kattints ide!

Bezár